Rólunk-szolgáltatás-technika

Rólunk

Kedves ifjú párok, leendő kedves megbízóink!

2005-től indult vállalkozásunk, mely 2023 januártól egy " újabb frissítésen" fog átesni, mára országos ismertségre és elismertségre tettünk szert, köszönhető munkáinknak, ügyfélbarát hozzáállásunknak, a folyamatos képzésnek, önképzésnek és fejlesztéseknek, valamint az eseményekhez, megbízásokhoz igazodót árainknak. Bátran kijelenthetjük, hogy jelenleg ár / érték arányban az egyik legjobb szolgáltatást kínáljuk fotóban, filmben, grafikában és még számos területen, mindezt szakképzett, gyakorlott és elkötelezett fotósokkal, filmesekkel, grafikussal. 

2023-tól óradíjas elszámolásban egy olyan összetett fotós-filmes-grafikus szolgáltatást választhatsz rendezvényedre, ahol egy szolgáltatóként tudunk számotokra biztosítani több fotóst, filmes, és még grafikust is. Mindezt egy megbízható, jól összeszokott stábbal, 18 éves esküvői és rendezvényes gyakorlattal, tapasztalattal. Tervezd meg előre a rendelkezésre állás időtartamát, a fotósok, filmesek létszámát, a stáb összetételét, és pontosan ki tudod számolni, a hozzávetőleges költségét az emlékek elkészítésének. Szívesen dolgozunk bárhol az országban, így bátran keress bennünket, akármerre is lenne az esküvőd. 

Az évek alatt stábunk összetétele olyan megbízható, elhivatott fotósokból, filmesekből, vágóból, és grafikusból kovácsolódott össze, akik nem fognak csalódást okozni.  

PENDRIVE mellettt már felhő alapú megosztást is biztosítunk, így ha szélessávú internettel rendelkeztek, akár a PENDRIVE-ot is mellőzhetitek. Ez annyit jelent, hogy a kész anyagot feltöltjük egy privát felhő tárhelyre, és ezt követően 1 hónapig letöltési, megosztási lehetőséget biztosítunk számotokra! Ez idő alatt neked kell gondoskodnod a letöltésről, majd a több helyen/adathordozón történő tárolásról. 

2008-as évtől kezdődően minden évben visszatérően és egyre több alkalommal dolgozunk hagyományőrző roma esküvőkön, születésnapokon, keresztelőkön is szerte az országban, így jól ismerjük az ilyen jellegű hagyományait, elvárásokat is. 

Nálunk máig megtalálhatjátok a rendezmények dokumentumszerű felvételét (többnyire és ajánlottan 2 kamerás megoldással) is, de ez mellett 5 órás rendelkezésre állástól felfelé, egy kisfilmet is készítünk a legfontosabb eseményekből. 

Fotó és film szolgáltatások a teljesség igénye nélkül

- kreatív és fotózsurnaliszta fotózás (digitális fotók retusálása, utómunkája, eredeti felbontásban, vízjel nélkül)
- digitális fotók akár professzionális retusálása, papírképek digitalizálása, feljavítása, restaurálása, AI felskálázása
- fotókönyv készítés (síkban nyíló PRO ART fotókönyvek, kreatív borítókkal (igény szerint bőr kötés, dombornyomott felirat, díszdoboz, stb.)
- filmkészítés akár több kamerával (filmszerű vágás és látványvilág, FullHD - 4K UHD de akár 8K felbontásban is, h.264 és h.265 HEVC kódolás, videoklipek, feliratok, utóhangosítás, vágás, fényelés és hangfeldolgozás a GV EDIUS X PRO és a Blackmagic Davinci Resolve vágóprogramok professzionalitásával.)
- megismerkedési film készítése
- kismama-, baba-, gyermekfotózás, filmkészítés családi környezetben (digitális fotók Pendrive-on, felhő tárhelyen, vágott, szerkesztett rövidfilm)
- családi, céges, iskolai, egyéb rendezvények fotózása, filmkészítés
- analóg hang és videofelvételek digitalizálása (TBC áramkörös hibajavítás, szín és hangkorrekció, képstabilizálás, PAL / NTSC szabványok digitalizálása is), videofelvételek AI felskálázása
- mások által felvett családi videofelvételek vágása a megbeszélt igények szerint
- temetési szertartások diszkrét fotózása, filmfelvétele
- ... és még sorolhatnánk! Legyen szó bármilyen eseményről, amelyet szeretnétek fotókon, filmen megörökíteni, keressetek bizalommal a hét bármely napján!

Az elkészült fotókat, filmeket felhő tárhelyre töltjük fel 1 hónapos eléréssel! Igény esetén PENDRIVE_on is kérheted az elkészült anyagot! Az elkészült és átadott adathordozókra 1 hónap garanciát vállalunk! 

Foglalás menete:

Tisztelt érdeklődők, kedves házasulandó jegyesek. Évről-évre rohamosan fogynak szabad időpontjaink, folyamatosan foglalják a következő évi hétvégéinket is!
Ez fokozottan érvényes már a 2023-as esküvői szezonra, hiszen 2020-ban és 2021-ben, de még 2022-ben is sokan halasztották el esküvőjüket a kialakult járvány miatt, illetve még többen sűritették bele 1-2 hónapos szervezéssel esküvőjüket 2022-re..
Mondhatjuk, hogy 2022-ben közel 2x annyi megbízást kellett teljesítenie szinte minden szolgáltatónak, így jönnek a foglalások hétköznapi és vasárnapi napokra is.
Foglaláshoz elegendő a tervezett esküvőtök és a kreatív fotózás napját lefoglalni, a részletes forgatókönyvet ráértek a rendezvény előtt 1-2 héttel velünk közölni.
Megbízás minden esetben szerződéskötéssel és foglalóval, számlával történik! 
A foglaló mértéke a teljes ár 10%-a, de minimum 20.000 Ft.

Árgarancia: vállalkozásunk a megkötött szerződések esetén garantálja, hogy a szerződésben szereplő vállalási ár az esküvő napjáig nem emelkedik. 

További információk, szabad időpontok, árajánlat: nosoftfilm@gmail.com +36 70 941 5298 !      Ha elfoglaltságunk miatt nem tudjuk a hívást fogadni, akkor a lehető legrövidebb időn belül visszahívunk! 

Technika

A fotózáshoz és felvételekhez SONY és CANON 4K kamerákkal, CANON EOS FF DSLR / MILC vázakkal és a hozzájuk tartozó objektívparkkal, rendszervakukkal, kiegészítőkkel dolgozunk a rendezvényeken. A hang kifogástalan rögzítéséhez RODE mikrofonokat és TASCAM hangrögzítőket használunk! Meglévő gépparkunkat folyamatosan karbantartatjuk, időről-időre megújítjuk.

Rendezvényre soha nem elég egy kamera, vagy fényképezőgép, hiszen ami elromolhat, az el is romlik. Ezért van szükség tartalék masinára, vagy ha megtehetitek, akkor + fotósra, +operatőrre. A második fotós vagy operatőr mindazok mellett, hogy technikai biztonságot is nyújt az adott fontos, megismételhetetlen esemény rögzítésében, látványosabbá, emlékezetesebbé teszi az átadott emlékeket, hiszen egy-egy esemény több szemszögből van megörökítve. Javaslatunk tehát, hogy éljetek a 2 fotós és/vagy 2 operatőr foglalásának lehetőségével, amíg persze van erre szabad kapacitásunk. A híresztelésekkel ellentétben nem elegendő a keresgélést, foglalást az esküvő előtt 1-2 héttre vagy hónapra tartogatni, mert jó eséllyel minden keresett szolgáltatót már 6-12 hónappal korábban lefoglalnak. Ne késlekedjetek, keressetek időben ajánlatkérésetekkel!

Grafikai tervezés

Keressen a részletekkel!

Foglalás

Foglalás menete, lemondás, egyéb:


Tisztelt érdeklődők, kedves házasulandó jegyesek. Évről-évre rohamosan fogynak szabad időpontjaink, folyamatosan foglalják a következő évi hétköznapjainkat és hétvégéinket is!


Ez fokozottan érvényes már a 2023-as esküvői szezonra, hiszen 2020-ban és 2021-ben, de még 2022-ben is sokan halasztották el esküvőjüket a kialakult járvány miatt, illetve még többen sűritették bele 1-2 hónapos szervezéssel esküvőjüket 2022-re..
Mondhatjuk, hogy 2022-ben közel 2x annyi megbízást kellett teljesítenie szinte minden szolgáltatónak, így jönnek a foglalások hétköznapi és vasárnapi napokra is.


Foglaláshoz elegendő a tervezett rendezvényetek, esküvőtök és a kreatív fotózás napját lefoglalni, a részletes forgatókönyvet ráértek a rendezvény előtt 1-2 héttel velünk közölni.
Megbízás minden esetben szerződéskötéssel és foglalóval, számlával történik! 


A foglaló mértéke a teljes ár 10%-a, de minimum 20.000 Ft.
A fennmaradó teljes összeg a rendezvény napján fizetendő készpénzben vagy azonnalos átutalással, melyről minden esetben elektronikus számlát állítunk ki. 


Megkötött szerződés lemondása:

Megbízó a korábban megkötött szerződést az alábbi feltételekkel mondhatja fel kizárólag írásban:

-   egy évvel (12 hónap vagy több) a munka előtt 10% (a foglaló nem kerül visszafizetésre, PTK)
-   12 - 6 hónappal a munka előtt: a teljes ár 30 %-a,
-   6 - 2 hónappal a munka előtt: a teljes ár 50 %-a,
-   2 - 1 hónappal a munka előtt: a teljes ár 70 %-a,
-   1 hónapon belül a teljes ár 90 %-a,
fizetendő (a foglaló összegének beszámításával) legkésőbb 8 nappal az írásos felmondást követően. Fizetés módja: átutalásos számla 8 napos fizetési határidővel. 

Lemondás esetén a foglaló minden esetben szolgáltatónál marad (PTK)


Árgarancia: vállalkozásunk a megkötött szerződések esetén garantálja, hogy a szerződésben szereplő vállalási ár az esküvő napjáig nem emelkedik. Ez alól kivétel lehet a kiszállási díj, melyet az esemény napján aktuális üzemanyagárak befolyásolhatnak!


További információk, szabad időpontok, árajánlat: nosoftfilm@gmail.com +36 70 941 5298 !      Ha elfoglaltságunk miatt nem tudjuk a hívást fogadni, akkor a lehető legrövidebb időn belül visszahívunk! 

 

További fontos információk:

- Drónfelvételeket a magyar jogi szabályozás miatt nem készítünk, viszont a megbízó vagy más legális vállalkozás által biztosított felvételt a kész anyaghoz fel tudjuk használni. Ez esetben a felvételek tekintetében minden jelenlegi vagy későbbi jogi vagy anyagi felelősség a felvétel készítőjét, átadóját terheli.

- Rendelkezésre állási idő a szerződésben foglalt kezdési időtől veszi kezdetét és a szerződésben szereplő óraszám (rendelkezésre állási idő) lejártáig tart. Szerződésben rögzítjük az utolsó eseményt, amelynek fotózását és/vagy felvételét a megbízó mindenképpen kéri. Amennyiben programcsúszás miatt a túlmunkáról nincs lehetőség egyeztetésre (pl menyecsketánc, konferencia előadás, stb), úgy a felvétel befejezéséhez szükséges +idővel a rendelkezésre állási idő automatikusan hosszabbodik, ennek díját a szerződésben szereplő megbízási díjon felül kell a megbízónak megfizetnie.

- Fotós nyers felvételt (RAW) nem áll módunkban kiadni, kivéve, ha kimondottan csak erre szól a megbízás (alvállalkozói megbízás, nyomdák, cégek, akik kellő szakismerettel rendelkeznek az utómunkát illetően!)

- Videós nyersanyag (MOV, MP4, ...) kiadására kizárólag felár ellenében lehetséges hozott adathordozóra (PENDRIVE, HDD, SSD), melynek mértéke egységesen 50.000 Ft és azt legésőbb a rendezvény előtt 1 nappal írásban jelezni kell felénk.

- A kiszállási díj mértékének változtatási jogát a már megkötött hosszútávú (1 hónapnál régebbi) szerződés esetén is fenntartjuk.

Fotós vagy filmes nyersanyagot a kész, utómunkázott anyag átadását követően 1 hónapig tudjuk tárolni, ezt követően a szolgáltató a nyersanyagot törli.

 

Szerződéskötés előtt kérjük olvassátok el az ÁSZF-ünket, csak az abban foglaltak elfogadásával áll módunkban megbízási szerződést kötni.

ÁSZF - Általános Szerződési Feltételek

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (továbbiakban „ÁSZF”)

Mely tartalmazza Novák Eszter egyéni vállalkozó, továbbiakban “Szolgáltató” által értékesített szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződési feltételeket. Megbízás esetén a megbízó kijelenti, hogy az ÁSZF-ben foglaltakat megismerte, azt elfogadja és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

Az ÁSZF hatálya:

Jelen ÁSZF határozza meg a megrendelt szolgáltatásokra szóló megállapodás feltételeit, valamint a Szolgáltató és Megbízó közötti szerződéskötéssel keletkező jogviszonyból eredő jogokat és kötelezettségeket. Megbízó jelen ÁSZF-t elfogadja, megbízás esetén a szerződés elválaszthatatlan részét képezi, magára nézve is kötelezőnek ismeri el!

Jelen ÁSZF 2022. december 01-ét követő megbízások esetén határozatlan időre szól, 2022. december 01-én lépett hatályba! A változtatás jogát fenntartjuk, mely a már megkötött szerződéseket nem érinti!

Adatkezelési szabályok: https://nosoft.hu/adatkezeles.html


Foglaltság:

Az első és legfontosabb, hogy rendezvények, külsős felvételek esetén kérjük tájékozódjon foglaltságunkról, mivel ha már foglalt a tervezett nap, úgy részben vagy egyáltalán nem tudjuk vállalni megbízását, így az ÁSZF további része Önre már nem vonatkozik.

Pirossal jelezzük a már foglalt napokat, zöld színnel pedig az adott napon még igénybe vehető szolgáltatást.

https://nosoft.hu/arak/foglaltsag.html

Árak, megvásárolható termékek, szolgáltatások köre

Novák Eszter egyéni vállalkozó által értékesített fényképészeti és egyéb ezzel kapcsolatos szolgáltatások. Az ajánlatban megadott szolgáltatás ára bruttó ár, külön szerződési pont hiányában ÁFA nem terheli. Novák Eszter egyéni vállalkozó mentes az ÁFA megfizetése alól (AM, átalányadózó).

Értékesített szolgáltatások, annak tartalma:

  • Elsősorban óradíjas, teljes körű fényképészeti szolgáltatás, 7420 TEÁOR kód alá tartozó tevékenységi körökkel (film is)
  • Fotók esetén kidolgozott, szükség esetén retusált fotók JPG formátumban
  • Film esetén teljes felvett dokumentumfilm,
  • Film esetén 8 óra feletti rendelkezésre állás esetén összefoglaló Highlights kisfilm 
  • Film esetén választható FullHD vagy 4K UHD felbontás
  • Szerződésben ettől eltérő tartalom is lehet.
  • 1 hónapos ingyenes letöltési lehetőség (Online fileküldés)

Ajánlatkészítés:

  • kizárólag online ajánlatkészítés és küldés, elsősorban email-ben, de más online felületeken is (messenger, viber, whatsapp, signal)
  • személyes megbeszélésre előre egyeztetett helyen és időben jelenleg Nagykanizsán, időnként Budapesten van lehetőség.


Szolgáltatási áraink minden esetben elérhetőek az alábbi internetes oldalunkon:
- https://nosoft.hu/arak/eskuvo-2023.html

- https://nosoft.hu/arak/fotozas-arak.html

- https://nosoft.hu/arak/filmkeszites-arak.html

- minden más esetben, vagy ha nem talál igényeihez igazított ajánlatot, kérjük keressen

Szolgáltatás megrendelésének menete:

Megbízó a kérésére előzetesen elküldött ajánlat és szerződéstervezet valamint az ÁSZF elfogadását írásban jelzi a szolgáltató felé, aki megbízó részére elküldi a végleges megbízási szerződést, és a foglalóról szóló utalásos számlát, 8 napos átutalási határidővel.

Szükség és igény esetén a Felek megbeszélnek egy időpontot, ahol a konkrét programtervezetet valamint a szolgáltatás részleteit személyesen is átbeszélik. Esküvő vagy más családi rendezvény esetén a végleges „forgatókönyvet” a rendezvény előtt legkésőbb 1 héten belül a megbízó megküldi a szolgáltató részére.

Időpontot az ajánlatkéréstől számított 3 napig áll módunkban fenntartani, eddig garantáljuk az ajánlatunkban árainkat és a szabad kapacitásunkat. Amennyiben 3 nap alatt nem sikerül a megbízási szerződést megkötni, úgy a szabad időpont meglétét már nem garantáljuk.

Megbízás a szerződés jóváhagyását, aláírását, visszaküldését és a foglaló átadását/átutalását követően válik érvényessé.

Hivatalos kommunikációs forma az e-mail-es, írásos forma.

Fotók, film felhasználása

A Megbizó jelen szerződés aláírásával hozzájárul, hogy a Szolgáltató a jelen szerződés keretében készült fotókat és/vagy filmfelvételeket saját üzletszerzése érdekében, promóciós tevékenysége során, weblapján, egyéb megjelenési formáin felhasználja. Amennyiben a Megbízó valamely fotó vagy filmfelvétel ilyen célú felhasználásához nem járul hozzá, úgy a Szolgáltató köteles a Megbízó ilyen irányú írásos kérésének eleget tenni és az adott fotót, felvételeket a Megbízó kérésének kézhezvételének időpontjától számítottan a lehető legrövidebb idő alatt törölni, felhasználni a továbbiakban nem jogosult.

Amennyiben Megbízó nem járul hozzá a képmások felhasználásához, azt a szerződésben írásban szükséges rögzíteni.

Ellátás szolgáltató részére

Megbízó vállalja, hogy Szolgáltató számára a megbízás időtartama alatt étkezést és italfogyasztási lehetőséget (alkoholmentes üdítő vagy víz) biztosít az igényelt számú stáb + esetenként +1 fő technikus részére, esküvők, családi események esetén lehetőség szerint az események történésének helyszínéhez közel, hogy vacsora alatti esetleges történésekre időben reagálhasson. Amennyiben a vacsora nem kerül biztosításra, Szolgáltató maximum 2 órára elhagyhatja az esküvő helyszínét, hogy vacsorázhasson. Az ezen idő alatti fotók / felvételek hiánya Szolgáltatónak nem róhatók fel.

Fotózás, Filmkészítés feltételei

Megrendelő alkotói szabadságot biztosít a szolgáltató részére, mind a fotók, mind a film felvétele, utómunkája tekintetében. Nagyobb létszámú rendezvény esetén a Szolgáltató nem tudja garantálni, hogy az esküvőn résztvevő összes vendég szerepleni fog a felvételeken.

Szolgáltató tájékoztatja a Megbízót, hogy az elkészült fotókat, filmfelvételeket az esküvő történései, helyszíne, környezete, természetes vagy mesterséges megvilágítása jelentős mértékben befolyásolhatja. Megbízó jelen szerződés aláírásával kijelenti, hogy ezen tájékoztatást megértette és elfogadja. A Szolgáltató kizárólag a Megbízó és a rendezvény helyszínének tulajdonosa, más szolgáltatók által biztosított feltételek (hangosítás, fények, világítások, dekorációs lámpák) alapján tudja ellátni tevékenységét, azzal, hogy a szolgáltatását a helyszín által meghatározott kereteken belül a legjobb szakmai tudása szerint végzi el. Mivel eseményrögzítés történik, ezért a megbízónak gondoskodnia kell, hogy az adott helyszínek megfelelően be legyenek világítva.

Szolgáltató kifejezetten kiköti, hogy a fotózás, filmfelvétel helyszínén bármilyen LÉZER fény, LÉZER dekorációs világítás használata a munkavégzés beszüntetését/felfüggesztését eredményezi, az így kimaradt fotók, felvételek a szolgáltatónak nem róhatók fel. Erre kifejezetten a technikai eszközeink védelme érdekében van szükség. A LÉZER fény a fényképezőgépek, kamerák képérzékelőit károsíthatják, véglegesen tönkre tehetik, mely az adott eszköz szervízelését, javítását vonja maga után, ami egyrészt jelentős költséggel jár, és a további rendezvények szerződésszerű teljesítését lehetetlenítik el! Kérjük ennek fokozott betartását.  

Megbízó kijelenti, hogy jelen szerződés aláírását megelőzően megismerte a filmfelvételek stílusát, valamint látta a Szolgáltató korábbi munkáiból készült, referenciaanyagot. Megbízó kijelenti, hogy a Szolgáltató ez irányú tájékoztatását megértették, tudomásul vették, elfogadták, és ezek alapján kötik meg a megbízási szerződést.

Fotózás és / vagy filmkészítés időtartama

Az időtartam (rendelkezésre állási idő) a szerződésben kerül meghatározásra. Szolgáltató ezen időn felül kizárólag felár ellenében készít felvételeket, melynek árát az árajánlatban és szerződésben is meghatároz. Szolgáltató legfeljebb hajnali 1 óráig látja el tevékenységét (kivéve, ha már az alap szerződés ettől eltérő befejezési időpontot állapít meg), ezen felül a további munkavégzés felár ellenében lehetséges szóbeli, helyszíni megállapodás szerint. Esküvők esetén a rendelkezésre állási időbe beleszámít a kreatív fotózásra fordított idő is, ez minimum 1 óra, maximum 2 vagy 3 óra, lehet külön napon is. Külön napos fotózás esetén 2 óránál csak akkor van szükség több időre, ha sok helyszínen szeretne a megbízó fotókat készíttetni.
Külön napos kreatív fotózásnál a rendelkezésre állási idő a helyszínre érkezés és az első fotó elkészültétől az utolsó fotó elkészítéséig számított idő, azzal, hogy minden megkezdett óra egész órának számít. 

Fotók válogatása, fotók és a film utómunkája

A fotók, felvételek leválogatását minden esetben Szolgáltató végzi, legjobb szakmai tudása szerint. A fotók és a film utómunkáját, a végleges film vágását szintén Szolgáltató készíti el!

Nagyobb terjedelmű módosítás a filmben csakis felár ellenében lehetséges, kivéve, ha a szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz! (A kisfilmben egy-egy jelenet cseréje, kivágása díjtalan). A dokumentumfilmek újravágására nincs lehetőség.

Teljesítési határidők:

A Szolgáltató vállalja a szerződésben foglalt ízelítő fotók (10-15 db) átadását 1 héten belül, az utómunkázott összes fotó átadását 2 hónapon belül.

A Szolgáltató vállalja a szerződésben foglalt highlights (összefoglaló) videó 1 hónapon belül, a hosszú videó átadását pedig maximum 3-4 hónapon belül.

Ettől függetlenül a Szolgáltató törekszik a minél rövidebb átadási határidőre!

Lehetséges fizetési módok:

Megrendelő köteles a szerződéskötéssel egy időben az alapárból számított 10%-os (minimum 20.000 Ft-os) foglaló megfizetésére (átutalás esetén 8 napos fizetési határidővel, megjegyzésként a nevet és az esküvő dátumát szükséges feltüntetni, átutalásos számla igényét kérjük jelezze még szerződéskötés előtt).

A családi esemény, esküvő napján, legkésőbb a rendezvény végén, távozáskor a teljes összeg (mínusz a foglaló) fizetendő készpénzben vagy átutalással, átutalási szándékát kérjük előre jelezze.

Megbízó biztosítja Szolgáltatót afelől, hogy legkésőbb a rendelkezésre állási idő lejárta után Szolgáltatót megvárja, és vele a megbízási díj kifizetésével elszámol. Megbízó tudomásul veszi, hogy amennyiben ez meghiúsul, úgy 15 perc várakozási idő után egy óra túlóra kerül felszámolásra.

Az átadott munkát követően Szolgáltató 1 hónap garanciális és tárolási időt biztosít díjmentesen a nyersanyag és a kész anyag vonatkozásában. Ezt követően a megbízó köteles gondoskodni az átadott anyag biztonságos tárolásáról.

Lemondási feltételek

Megbízó a korábban megkötött szerződést az alábbi feltételekkel mondhatja fel kizárólag írásban:

- egy évvel (12 hónap vagy több) a munka előtt: ingyenes (a foglaló nem kerül visszafizetésre)

- 12 - 6 hónappal a munka előtt: a teljes ár 30 %-a,

- 6 - 2 hónappal a munka előtt: a teljes ár 50 %-a,

- 2 - 1 hónappal a munka előtt: a teljes ár 70 %-a,

- 1 hónapon belül a munka előtt a teljes ár 90 %-a,

fizetendő (a foglaló összegének beszámításával) legkésőbb 8 nappal az írásos felmondást követően. Fizetés módja: átutalásos számla 8 napos fizetési határidővel.

Megbízó általi lemondás esetén a foglaló minden esetben szolgáltatónál marad (PTK)

Vis maior helyzet kezelése:

A szerződéskötésnél fizetett foglaló a jellegéből adódóan a megbízó általi lemondás esetén a megbízottnál marad, azt a megbízó elveszti.

Megbízott kijelenti, hogy megbízást nem mondja le, kivéve, ha olyan élethelyzet (betegség, baleset, járvány, vészhelyzet) áll elő, amely miatt a szolgáltatás nyújtása ellehetetlenül, és azért a szolgáltató sem tehető felelőssé! 

Nem minősül Vis Maior-nak, ha a megbízó hozzátartozója, ismerőse, rokona kerül olyan élethelyzetbe, amely miatt a megbízó rendezvénye nem kerül megtartásra.

Szolgáltató továbbá kijelenti, hogy minden esetben azt a magatartást tartja mérvadónak, hogy az esetlegesen elmaradó családi rendezvény dátumát egy új, mindkét fél számára megfelelő időpontra módosítsák.

Amennyiben Megbízó kijelenti, hogy a családi eseményt / rendezvényt nem szeretné új időpontban megtartani, Megbízó kijelentése lemondásnak minősül, így a Szolgáltató a foglaló visszatérítésére nem kötelezhető.

Megbízó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatónak a rendezvény napján, vagy azt követően fel nem róható vis major (pl. kártyameghibásodás, tároló merevlemezek meghibásodása) esetén semmiféle kártérítési igénnyel nem élhet, de ebben az esetben a foglaló azonos összegben visszajár.

Szolgáltató kijelenti, hogy a rendezvényeken 2 kártyás fényképezőgépeket, kamerákat használ tükrözött mentéssel, hogy a kockázatot minimálisra csökkentse, a rendezvényt követően 3x-os biztonsági mentéssel tárolja a nyersanyagokat az átadást követő 1 hónapig.

Munkavégzés tömeges rendezvényen:

A Megbízó köteles vendégeit tájékoztatni arról, hogy a rendezvényen képmás és hangfelvételek készülhetnek a vendégekről (kivéve nyilvános tömeges rendezvények). A Megbízó köteles a Szolgáltatót tájékoztatni arról, ha valaki nem szeretne szerepelni a felvételeken. Az elmulasztott tájékoztatásért a felelősség a Megbízó terheli. Megfelelő tájékoztatás esetén a Szolgáltató a kérést köteles a lehetőségekhez képest betartani, ez alól kivételek azok a fontos események, amelyeknél nincs lehetőség adott személy kivágására. Amennyiben az adott személy tudatosan az esemény középpontjában, hátterében tartózkodik, úgy a Szolgáltató nem tudja garantálni a felvételek elkészítését.

Megrendelő a szerződéskötéskor egy adatkérő adatlapot és egy adatvédelmi tájékoztatót is kézhez kap, melynek egy példányát kitöltve és aláírva a szolgáltató részére a szerződés mellé át kell adnia.

Záró rendelkezések:

Megbízó biztosítja Szolgáltatót afelől, hogy az étkezést valamint a frissítő italokat a nap folyamán térítésmentesen biztosítja a megjelent létszámú Szolgáltatói stáb részére.

Esküvő, családi rendezvény esetén a végleges időtervet és a Megbízó által igényelt kezdés időpontját Szolgáltató az esküvőt megelőzően, legkésőbb egy héttel korábban megkapja.

A rendelkezésre állási idő után Szolgáltató tájékoztatja Megbízót, hogy a rendelkezési idő lejárt, és megkérdezi a Megbízót, hogy a szerződésben foglalt túlóra díj ellenében igényt tart-e további szolgáltatásokra.

Szolgáltató az esküvő napján legjobb tudása szerint készíti el a fotókat, felvételeket.

Szolgáltató kijelenti, hogy az esküvő napján elérhető, és rendelkezésre áll a megbeszéltek alapján az esküvő teljes ideje alatt.

Szolgáltató jogosult jelen ÁSZF körében alvállalkozót, egyéb közreműködőt igénybe venni!

Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései irányadóak.

Prémium esküvői fotó és film!

mywed logo 200

Látogatóink száma:

233443

Keresés